Harley-Davidson XG 750 Street Rod
Nem akarom túl messzíről indítani a sztorit, mert terjedelmes dolgozatban lehetne elemezgetni a Harley-Davidson marketing lelkivilágát, csak felesleges. Két dologban senki ne legyen naív: egy ekkora céget nem motorosok és nem mérnökök irányítanak, valamint semmi más céljuk nincs, mint profitot termelni. Ezért szoktak a nagy cégek különböző piacok felé nyitni, gyakran az öngyilkosságot kísértve, de ebbe megint nem mennék bele, sem abba, hogy hülye ötlet volt-e az indiai piacra motort gyártani csak azért, mert egymilliárdan vannak. (Igen.)
Az eredmény az XG 750 Street lett, a részben indiai tevezésű, indiai piacra készült formabontó motorkerékpár egy új típusú, némiképp V-Rod származék V2-es blokkal. (Készült 500-as is belőle.) Mivel nyilván az indiai sem tök hülye és a Harley-Davidson név csak addig cseng jól, amíg rá nem jön, hogy indiában gyártott indiai diszkontharley-t kap, ezért globál modell lett belőle, az amerikaiaknak Amerikában gyártva, mindenki másnak Indiában.
A motort szénné fikázták az újságírók meg mindenki. Én kaptam meg a tesztet a Totalbike-on (oda már nem írok, mert nem kedvelem azt a társaságot), de nem ültem fel erre a vonatra, megkerestem azt inkább, hogy ez a motor miben jó, még ha nem is sok dolgot találtam. Leginkább arra volt jó, hogy aki még nem ült motoron de szeretne egy legalább hivatalosan névleg Harley-Davidsont városi motornak, tudjon egy ilyet venni viszonylag olcsón. Engem kevésbé zavart pár faék jellegű megoldás, a kazánlemez lábtartó konzolok meg ilyesmi (legalább nem törik le), sokkal inkább a kezelhetőség, a motor által nyújtott élmény nem volt elég meggyőző 30 év motoros rutinnál - bár ez főleg az országúton jött ki és azért ne feledjük a motor neve Street, azaz utca, nem Road, ergo városi motor. És az indiai ízléssel készült külső kissé béna, főleg a hátulja. (Bár meglepő módon volt, aki leszólított az utcán, hogy milyen szép motor.)
A marketing-gépezet mindent megpróbált: még globális Street-átépítő versenyt is csináltak, amelynek ott voltam az európai döntőjén a Harley-Davidson meghívásából a franciaországi Biarritzban, az egyik legjobb cikkemet összehozva cseppet sem unalmas életem akkor aktuális legjobb élményei alapján. (Azaz baromi jó volt a buli.)
Aztán elvileg készült egy átdolgozott Street változat, ami sokkal jobb, így ma már az a Street - de nem volt hozzá szerencsém.
Viszont kijött egy másod-típus, a Street Rod, ami nagyon úgy nézett ki már a képen is, hogy a mellényúlás után most aztán nagyon ki akarták javítani a hibákat, legalábbis esztétikailag mindenképp, mert a Streed Rod pont úgy néz ki, amilyennek eredetileg kellett volna lennie.
Streetfighter forma széles kormánnyal, mai szemmel formás, alaposan megemelt hátsó rész a megszokott ormótlan kipufogóval, látványos öntött felnivel (ez az előzőn is megvolt, de a felni is új), ugyanazzal a tankkal és orr-résszel.
Sokszor van olyan eset, hogy egy motor a képen jól néz ki, élőben meg tök béna, vagy akár fordítva. A Streed Rod rendben van - még mindig van ugyan néhány kevéssé kifinomult részlet rajta, de figyeljünk már oda az árcédulára és a gyártó céljára, miszerint egyszerű motort akart ezzel gyártani, nem hiperprémiumot.
Most is érvényes, mint az eredeti XG 750-nél: eszük ágában sincs ugyanazokat a dimenziókat és minőséget olcsóbban adni, mint a nagyon modelleknél. Felhasználói oldalról bele kell férnie a bunkó kipufogónak (MZ fíling!), a kínai robogós kormánykapcsolóknak és a még mindig meglévő bazironda hűtőburkolatnak, bár ez valahogy most fel sem tűnt, ami ugye elég jó jel.
De egy csomó dologban javítottak, vagy fejlesztettek, ahogy tetszik: dupla tárcsafék, úgy rémlik, komolyabbak a féknyergek, felfordított teleszkóp, hátul gáztartályos rugóstagok, új, csini felnik vastagabb gumikkal. Most mindkét felni 17-es és biztatóbb gumiméretek vannak, akár egy rendes utcai motoron: elöl 120, hátul 160. A régen kritizált durva részletek nagyjából eltűntek és kaptunk egy elég jól kinéző motort. Oké, ha nagyon jó szemed van hozzá, meglátod benne a hendikepet.
Abszolút értékben nem is nagyon Harley-Davidson, ha a jellegzetes szíjhajtás nem lenne, lehetne ez bármi, de ott van pár fentebb említett apró részlet, ami van annyira minőségi, hogy rá merjék tenni a logót. Semiképpen nem kapjuk meg azonban megszokott tömény vas-érzést: ez egy más világ.
Nem is akarom azt vizsgálni, hogy ez a motor elég jó-e Harley-nak. Az érdekel, hogy elég jó-e motornak, pontosabban elég jó-e annak a motornak, aminek szánták. Ez a nem túl magas, esetleg alacsony, kezdő vagy visszatérő motorosként, főleg városi vagy ingázó és néha szórakozásból motorozók motorja. Akik nem meghalni akarnak, de fürge, strapabíró járművet keresnek, ami azért mégsem tucatjármű, ami kicsit Harley-san egyedi, de azért modern.
Az első gyakorlati benyomás letaglózó volt, mert ezen is rettenet rossz helyen van a lábtartó.
Amikor eldöntötték a gyárban, hogy rajzolnak egy normálisabb XG 750-et, a szokásos trükköt alkalmazták: felemelték a hátuljál hosszabb rugóstaggal, más kormányt tettek fel, meg ilyesmi. (Ugyanígy csináltam az 1983-as Yamaha Sr 250-es béna softchopperemből jópofa scramblert.)
Ennek persze lehetnek hátulütői.
Mivel a motor hátulja feljebb van, mint az eredeti XG-n és jó széles, de egyenes - azaz lapos - streetfighter kormányt kapott, a reálisnál előrébb és magasabban van a lábtartó. Igen, ez nagyon komoly, költséges és macerás munka lett volna valahogy áttervezni a lábtartók helyét.
Itt el is múlt az az örömöm, hogy aznap még nem görcsölt be a combtövem, mert most azonnal. Az üléshelyzet elég izmos, előre kell dőlni, karok terpeszben a széles kormányon, de közben a térdek is magasan, de elöl... alig bírtam elindulni, miközben a lehető legtöbbször sikerült bokával belerúgni a lábtartóba. Agyrém. Majdnem feladtam. De aztán csak felgyötörtem a lábaimat valahogy a helyükre.
Elindultam és szép lassan valahogy kitornáztam a görcsöt. A görcsoldás lassú volt, a menet nem. Ugyan a váltó - ami cseppet sem Harley-san finom - kissé hosszú úton járónak tűnt ebben a számomra ortopédiailag abnormális helyzetben, mert a bokám alig mozdult. Mégsem azt gondolta a jobb csuklóm, hogy itt most krúzolni kell.
Szanaszéjjel kalimpáló lábakal már húztam neki, mert bizony a kis XG ha nem is izommotor, de igen agilis.
És azt hiszem ez a lényege: nem agresszív, de pörgős, kellemesen fürge kis motor, azaz egyáltalán nem megy rosszul. Ez már az a kategória, amit meg lehet kezdőmotornak is venni anélkül, hogy életveszélyes lenne, de eladni sem kell, mert normális embernek elég a 60 fokos vízhűtéses Revolution-X blokk 70 lóereje. A nyomaték egyébként egy 600-as sportmotoré: 64 Nm, de már 4000-nél megvan.
Talán ezért nem tűnt fel, hogy nem is olyan kicsi motor ez: nagyobb a tengelytávja mint az XJR 1300-as Yamahámnak és cseppet sem könnyű a 238 kilójával. Ez bizony már emberes motorméret.
A meglepetés igazából a futóműben van, de globálisan is mondhatom: sokkoló, hogy mennyit javítottak az eredeti Street-hez képest.
Az bénán nézett ki és béna is volt, ez pedig olyan és úgy meg, ahogy a külseje ígéri. Üt ez a piros szín és meg is érdemli. Még a hülye kormányvég tükrök se állnak neki (annyira) rosszul, sőt, még látni is lehet bennük rendesen.
A karaktere egy finom járású V2-es, a könnyed pörgést említettem már, a futóműnek pedig teljesen megszűnt az első Street-nél tapasztalt kelfeljencsi-hajlam, ez nem akar felállni a nyújtott kanyarokban. Egyedül a lábtartó a gáz, de ha az ember megszokja vagy sokat balettozik és belazul, egész élvezetes tud lenni.
Nem lehet elégszer elmondani: ez nem egy kisebb vagy modernebb Sportster. Ez más.
A Street-tel a H-D feltalálta a nemigazi Harley-t, de ez nem baj, más célcsoport, ha úgy tetszik ez valahol Harley a Harley kötelező nyűgjei nélkül azoknak, akik nem az amúgy igen kellemes nyűgök miatt szeretnének Harley-t, hanem modernebb motort akarnak. Külön örülök neki, hogy igazam lett, amikor sok éve megírtam valahol: nem fogja a H-D annyiban hagyni az XG 750 sztorit. Gyakorlatilag megjósoltam magamnak, hogy lesz egy ilyen motor és az a vicc, hogy hasonlót képzeltem el.
Van benne egy kis japánság (mondhatni japán szabványúak a méretek és a kezelőszervek), nincsenek meg benne a Harley egyes igényes részletei és túlméretezettsége (brutál króm, vastag fékkarok, kimunkált biszbaszok, stb.) de ebben a kategóriában akkor is kevés stílusosabb jármű van ennyi pénzért.
Márpedig a stílus és a dizájn a motorjerékpár választásnál alapvető: a praktikus gondolkodás megöli az élményt. Mindig olyan motort kell venni, ami a lehető legjobban tetszik.
A Streed Rod pedig olyan, hogy ha tetszik, ezt már megveheted bátran.