Harley-Davidson Fat Bob 2018: nagyon disznó!
Bármilyen hülyén is hangzik ez a cím, ez jutott róla eszembe. A 2018-as Fat Bob radikálisan új írány, de vajon még mindig Harley-Davidson?
2018-ban teljesen új modellek jöttek ki a világ leghagyományosabb motorkerékpárgyáránál. Megszűnt a Dyna sorozat, eltűnt a két hátsó rugóstag, mostantól a Sportstereken kívül minden az eddig csúcsmodelleknek fenntartott Softail váz új változatába kerül.
Ennek következtében fellép némi formatervezési furcsaság, de a amúgy is radikálisan új irányt vett a tervezők ceruzája.
A Softail valószínűleg egy szójáték, a merevvázas (hardtail) motorokra utal: teljesen úgy néz ki ugyanis minden Softail modell az avatatlan szemnek, mintha merevvázas lenne, hiszen el van rejtve a rugóstag. De nem merevvázas, mert el van rejtve egy rugóstag, így nem hardtail. Hanem Softail. (Alapvetően ez egy ún. cantilever rendszer, ami néhány japán motoron is létezett.)
Az első Fat Bob 2008-ban, éppen tív éve jelent meg és elég radikális volt a kissé “építettmotoros“ külsejével. A dupla körlámpa nekem a Triumph szerencsétlenkedését is idézi, de a H-D velük ellentétben meg tudta úgy csinálni, mintha nem félkész lenne a motor orra. Ennek ellenére személy szerint nekem nem túl szimpatikus a dupla lámpa, és bár a motor jól néz ki, az összkép valahogy zavaros.
Az új Fat Bob megtartotta az alapformát és bizonyos jellegzetességeket, egyértelműen ugyanaz a motor jobb, brutálisabb kiadásban. A formaterv … hát az érdekes.
Amikor először megláttam képen, egészen megijedtem. Két nagyon feltűnő, mondhatni kritikus részlet: a még sehol sem látott formájú (ráadásul trendi, ledes) első lámpa és a hátsó sárvédő. Amelynek nem is a formája, inkább a pozíciója az érdekes, ugyanis már-már akkora luk van a hátsó kerék és a sárvédő között, mint egy endurónak. (A rendszámtartótól most vonatkoztassunk el, az egyenesen ocsmány megoldás, de erről nem feltétlenül a H-D tehet, hanem az előírások, és Amerikában nem is így van megoldva.)
Kell egy kicsit emészteni ezt, pedig a struktúra nagyon jó - aztán ha megemésztettük, rájövünk, hogy a vastag első kerékkel, reálisan vastag hátsóval, enyhe terepmintás gumival és igen jó üléspozícióval felszerelt vaddisznó egészen meggyőző. Főleg, amikor ráülsz.
A marketing legjobban azt hangsúlyozta ki, hogy a motorozhatóság lett sokkal jobb - erre panasz a régi Fat Bobnál sem volt, tudja az aszfalthoz ragasztott érzést.
Az üléspozíció tényleg parádés, legalábbis az én méreteimhez. Végre nem kell nyújtózkodni, mintha rám öntötték volna a motort. Jó helyne van a lábtartó, pont kényelmes, stimmel a váltókar. A (hatos) váltó természetesen a szokásos erős mechanikus impulzussal veszi a sebességeket, ahogy egy ilyen motornál kell. A fék-kuplung karok vastagok, a fatbar kormány a vége felé keskenyedik és pont tökéletes formájú. A fékek kiválóak, szétzúzva egy szokásos mendemondát: dupla tárcsa, négydugattyús első, kétdugagttyús hátsó fék borotvaéles reakcióval.
Furcsa az oldalsztender: valami rugós megoldás miatt nem egyértelműen kirúgható-kicsapódó konstrukció, ráadásul olyan érzés, mintha nem nyilna ki rendesen: szinte rá kell húzni a motort, hogy megfelelő pozícióba kerüljön és az egész hóbelevanc stabilan álljon. Megszokható, de a villantós sztenderkirúgásról le kell mondani.
Hagyományosan idegesító pont az a rohadt tükör, de nem panaszkodhatok, mert legalább normál tükröt raktak rá, nem a mai elmebeteg lefelé fordított minitükröket, így látni is lehet bennük. (Agyfaszt kapok az összes ilyen csini baromságtól, mint kormányvég-tükrök.)
Azt sosem értettem, miért van a tükör a H-D-nál olyan értelemben fordítva, hogy a keskenyebb vége van kifelé, ami miatt kevesebbet látsz, de nagyobb gond, hogy rövid a tükörszár, így mindig beleütköznek az ujjaim a tükör aljába, ha féknél (és a kuplungnál) matatok, az pedid ugye elég gyakran előfordul motorozás közben.
A műszeregység a tankon van, jól is néz ki, szerencsére nem lett elég divatos, mint néhány más modellen, ahol túlgondolták a témát és kormánybefogóba integrálták a cuccot. Azonban csak félig analóg: a fordulatszámmérő mutatós, a kilométeróra digitális, amit sikerült úgy megoldani, hogy nappali fényben alig lehet leolvasni. Ne dőlj be a fotónak, élőben messzebbről nézed!
Ezzel nagyjából el is mondtam mindent, amibe bele lehet kötni ezen a motoron,
Mint említettem, az üléshelyzet tökéletes, amiben segít a seggtámaszos ülés is - hogy az utasnak milyen helye van, azt még nem tudtam meg. Új szolgáltatás, hogy a hátsó központi rugóstag szerszám nélkül, kívülről állítható egy tekerővel, például pont akkor, ha egy utas miatt fel akarjuk keményíteni a hátulját.
Az injektor miatt a régi Harley-s alapjárati rotyogástól búcsúsznunk kell, ez már az elektronika és a befecskendezés kora. Elsőre ijesztően finomam jár, de elég meggyőzően húz, szép finom gázadásokkal is el lehet vele motorozni. Ha azonban odahúzod neki kicsit jobban, BAMBAMBAM megindul a kalapács: szinte érzed, ahogy két bazi nagy dugattyú jár alattad és motor mindent elsöprő csörtébe kezd. 107 köbinch, ugye, az 1745 köbcentis V2, 145 Nm nyomatékkal 3500-nál. 1500-ól szépen húz, 2000-től meggyőzően, 2200 körül forog 100-nál és 5500 a vége a fordulatnak, de addig senki sem fogja pörgetni.
És valahogy mindezt a maga módján precízen teszi. Ez a masszív erődemonstráció valahogy nem olyan nyers, rozsdás paraszterő, mint régen, hanem amolyan high-tech paraszterő. Nem csak a tényeket tudjuk, hanem érezhető, hogy a Harley-Davidson lettete már az őskövület vonalat: ez az új, 107 köbinches blokk vízhűtéses négyszelepes hengerfejjel és injektorral készül, ami miatt jelentősen agilisebb. Ez persze szentségtörés, főleg, hogy ott figyel a hűtő a váz elején, de az emissziós előírás nagy úr, sőt megkerülhetetlen.
Elsőre furcsa a motor viselkedése. Keljfeljancsi érzés: tapad az úthoz, de olyan, mintha nem akarna bedőlni és úgy kanyarodna, mint egy kamion Ez azonban csak amiatt van, hogy elsőre máshogy akartam vezetni, mint ahogy kell. A látszat ellenére nem kifejezetten “chopperesen” fordul, hanem inkább a hagyományos motorok módján kell vezetni, azaz ívre tenni így tudjuk, hogy lefelé nyomjuk a kormány megfelelő végét - nem annyira rögtön testtel dőlünk a kormányt kitámasztva, mint mondjuk egy hagyományos chopperen. És ahogy ezt felfogtam, onnantól zsír lett. 16 collos, 150-es első gumi, ezt se felejtsük el, (hátul 180/70 van, az is 16-os) valamint a geometria is más viselkedést okoz, mint mondjuk a Breakouton. (Amiről itt írtam.)
Megy vajpuhán, finoman dohogva, megy vaddisznó vágtában, kalapálva - ez utóbbi üzemmódban még gyári kipufogóval is jó a hang és az öblös szívás-zaj. (Megjegyzem, nekem a kipufogó körül kicsit sok a csicsa, a kályhaezüst és a kamulemez.) Most jut eszembe, meg se néztem, de a gázkar szerintem elektronikus, kicsit túl finoman is jár is ez is tudja azt a mutatványt, amit a Breakout: néha mintha nem úgy reagálna a gázra, ahogy én akarom és ezt nem tudom hogy a gázkar könnyűsége miatt adok nagyobb gázt, mint kéne bizonyos helyzetekben, vagy elektronika kavar be.
Sokan nem érti, hogy mitől nagy szám a Harley-Davidson. Régóta él a téveszme, hogy “elavult”, de most az új modellek már tényleg megsemmisítik az ilyesmit, mert nemcsak a külső modern, hanem minden, beleértve a futóműelemeket. A H-D eddig is azért volt drága, mert rengeteg benne az anyag és bizony ez elég komoly futóművet is jelentett. Most sincs ez másképp, de itt is újítottak: elöl például 43mm-es SDBW technológiás Showa felfordított teleszkópok vannak.
Nyilván a dizájn alapvetően befolyásolja a Fat Bob sikerét és szerintem az új jóval ütősebb, mint a régi. Érdekes, hogy teljesen más, mint amit eddig megszoktunk. Kétségtelen, hogy ha azt mondanám, japán motor, bárki elhinné. De ha ráülünk és megyünk vele egy kört pontosan tudni fogjuk, hogy ez Harley-Davidson. Méghozzá megint egy olyan unikum, amilyet senki sem gyárt, ilyen motorja senki másnak sincs.
Személyes véleményem szerint ez egy baromi jó motor, ráadásul a habitusom, elvárásaim és méreteim miatt tökéletes: mintha nekem gyártották volna.
