Azt hiszem vége a motoros újságíró karrieremnek

Jó hobbi volt, de rá kellett ébrednem, hogy ez nem nagyon fog menni a jövőben abban a formában, ahogy eddig. És egyáltalán nem azért, mert nincs időm és energiám rá - mert ugyan tényleg nincs, de az ok magában a motorpiacban keresendő.

Nem szívesen írok személyes dolgokról ide, pláne nem negatív dolgokról, de azt hiszem, ezt ki kell írnom magamből - főleg hogy megvilágosodtam.

Évek óta elhűlten nézem a - főleg a négy japán gyártó által prezentált - új motortípusokat és nem tudom hova tenni őket. Az egy dolog, hogy nekem a nyolcvanas-kilencvenes évek típusai tetszenek és a legfiatalabb saját motorom is 2000-es (japán belpiaci, Európában 2002) évjáratú, az egy másik dolog, hogy a kétezres évektől egyre rondábbak a motorok, de ami manapság van, az tényleg agyrém.

A járműgyártás elment abba az elmebajba, amibe minden más technológiai jellegű iparág: elértünk egy viszonylagos tökéletességet, ahonnan már nem tudnak - de legfőképpen nem is akarnak - értelmes irányba menni, a haszon ugyanis nem arra van. A világgazdaság idióta növekedési kényszere nem teszi lehetővé, hogy tartós és időtálló modelleket gyártsanak, mindig újabbat kell kihozni. Csakhogy a globális, de főleg az európai motorpiac a hitelválság hatására beleállt a földbe.

Hogy egészen pontosak legyünk: szerintem a motorkerékpár-piacon is kialakult egy óriási lufi a hiteleknek köszönhetően. Egy időben Magyarországon is mindenki motort vett - persze, mert olcsó volt a hitel, ráültek egy új motorra havi 20-30 ezerért, amíg a svájci frank nem adott egy nagy pofont.

(Beszédes, hogy amikor 1995 és 1998 között motoros futár voltam és nyilván minden boltot ismertem, egy kezemen meg tudtam számolni, hány motoros bolt volt Budapesten. Aztán minden sarkon lett egy.)

A hitelválság után a motorpiac szépen visszatalált az eredeti szint felé, vagy legalábbis elindult lefelé abba az irányba. Mondhatni normalizálódott.

A gyártóknak be kellett feszülni, hogy megmaradjon a  profit: ez hozott létre olyan teszkógazdaságos modelleket amit nagyon nem akarnak teszkó gazdaságosnak mutatni, ezért igyekezenek a dizájnnal elrejteni az olcsóságot.

Mivel a világ járműgyártásában abszolúte teret nyert a diszfunkcionális formatervezés, ez abszolúte tetten érhető a motorkerékpár-iparban is.

A dizájnt úgy kell eredetileg elképzelni, hogy van egy motor. Kell hozzá váz, blokk, kerekek és ezt lerajzolták egy természetes, a motor mechanikájából adódó formaterv formájában.

Ma ez nem így működik: mivel a felesleges technológiai elmebaj (túl erős motorok kispöcsűeknek, full elektronika, csúszókuplung, felesleges biszbaszok) nem elég, olyan dizájnt kell csinálni, ami jobban hat az alantas ösztönökre, a buta gyermeki szintű érzelmekre, a magamutogatási és bizonyítási vágyra, így jobban kielégíti a pózőrködési hajlamot. 

 

1998: amikor egy motor még motoralakú volt

A dizájn így elvált a valóságtól: míg az autóiparban a valaha gyerekek - homokozóba szánt - játékautójának fomatervét adják el a hülyéknek, addig a motoriparban idióta transzformersz hányadékokat gyártanak. Mindenféle kamu műanyag szart kendácsolnak a motorokra, természetesen agresszív alien-invázió ledlámpával, anélkül, hogy ezeknek bármi funkciója lenne. A motorkerékpár mint gép,  mechanikus eszköz valójában nem tud szép lenni, csak ha dedós módon felcsicsázzuk, hogy űrhajónak látsszon.

 

 2006: műszélesség műanyagból

Olyan motorokkal kezdődött, mint a Suzuki GSR 600, aminek műanyag panelekkel csináltak széles tankot a valójában keskeny tankjából, hogy azt érezze a paraszt, hogy nagy motoron ül - de ez még ártalmatlan dolog volt.

A mai formaterv számomra felfoghatatlan. Groteszk pálcika motorok béna arányokkal, röhejes műanyag krikszkrakszokkal, buta, rossz helyen levő fejidommal és nem ritkán jól láthatóan olcsó tucatvázra építve, lehetőleg ocsmány kipufogóval.

 

2013: mi ez? Gyomorrontás?

Pár éve minden évben kíváncsiságból, de különösebb érdeklődés nélkül megnézem az új modelleket és eljutottunk addig, hogy az utolsó mohikánok, a vállható chopperek és néhány retro modell sem szerepelnek a kínálatban. Minden idomos motor, bármilyen kicsi műanyag felület van rajta, okádék.

 

2016: támadnak az agresszív űrufótranszformerek

Mivel a motoros újságírás főleg abból áll, hogy az importőrtől kapott motorokat teszteljük nekem pedig nem kenyerem a szarozás, rájöttem, hogy nem tudnék őszintén, jó szájízzel írni ezekről a hányadék motorokról.

A motorozás érdekes dolog: ugyan rohadtul nem a pózőrködésről szól és rohadtul nem számít, hogy kívülről hogy nézel ki, kell, hogy tetsszen a motor. Vannak csúnyácska, de jó motorok, általában kicsi, olcsó géposztályban: létezik ilyen kompromisszum egy munkába járós vagy második-harmadik motornál. De “A Motor” nem lehet ocsmány és nem lehet egy kamuból összetákolt játékmotor sem. Bármennyire hiperszuper műszaki alapja is van, bármennyire gyorsabb egy húsz éves - akár nekem kedvenc - típusnál. (Mondjuk azt megnézem, hol lesznek ezek húsz év múlva, de mint tudjuk, erősen nem ez a cél.)

Egy biztos: már látom magam előtt azt a jövőt, amit nem akarok. Nem szeretnék olyanokat írni egy motorról, hogy jól megy, leveset fogyaszt, kurva jó a futóműve (nagyjából erre számíthatsz ugyanis), de nekem túl sima, túl puha, olyan mint egy autó - és minden alkalommal hánynom kell, ha ránézek.

A kultmotor célja szerencsére egyáltalán nem az új modellek bemutatása, hanem az engem érdeklő, (számomra) kultikus járműveké, így ezt legalább biztosan folytatom.

És most, hogy ezt leírtam, azt hiszem lesz egy vicces sorozat, ami a mai formaterveket ekézi.