Mazda MX-5 1999
A Mazda MX-5-ről ódákat zengenek autós körökben, de persze illik vastagon kiemelni a hátrányait is, hogy kicsi, alig lehet elférni benne, gyenge, nincs csomagtartója és rohad. A sztereotíp hülyeségek vélemény-erdejében nem könnyű megtalálni a helyes ösvényt, ráadásul a külső is megosztó, mert valahol mélyen viaskodik bennem az, hogy ez az autó bizonyos szögekből jópofa és kívánatos, máshonnan nézve meg egész egyszerűen ronda.
Talán az első lámpát sorolhatnám az emberiség ellenes bűncselekmények közé, mint a kilencvenes évek eleji tojásdad dizájn-agyrém maradványát. (Még szerencse, hogy azokat az autókat megszépítette a kor, amelyiket meg nem, azt megette a rozsda.) Egy normálisabb lámpával sokkal vállalhatóbb lenne.
De hát ha az MX-5 még szép is lenne, mondjuk úgy nézne ki, mint egy Honda Prelude - vagy a Prelude tudná azt műszakilag, mint az MX-5 - az túl sok lenne a jóból, legalábbis a Prelude népautó lett volna, mint amerikában a Mustang.
Minimális történelem: ez a második generáció, NB-nek hívják, 1998-tól kapható. Az elsőt (NA) 1989-től gyártották, egy kicsit kisebb volt és bumfordibb, de bukólámpás, valamint még puritánabb. Ha választanom kéne, az NB-t venném inkább (az NA már drága), aminél a harmadik generáció NC még jobb lehet, de az már más árkategória: ha azt mondom, nagyon nagy szerencsével 1 millióért van vállalható NB (de másfélért még kínálnak rozsdásat), akkor NC inkább valamivel több, mint kétszer ennyinél indul, mondjuk jelenleg 2,2 az alja. Persze van 6-7 kilóért is NB, de akkor legyen kéznél egy jó lakatos és sok pénz.
Az MX-5 legjobb barátja pont a rozsda. El tudom képzelni, hogy az MX-5 tulajdonlás örök küzdelem a korrózió ellen, legalábbis ha elkezdődött.
Márpedig az utóbbi években iparszerűen importált páldányoknák mind elkezdődött, úgyhogy aki valaha csak egy kicsit is elgondolkodott egy ilyen autó birtoklásán, az pontosan tudja: küszöbök vége, hátsó sárvédőív és arrafelé a nyúlványok vagy el vannak rohadva, vagy már megcsinálták.
Férfiembernek kicsit elgondolkodtató: ez a forma nem biztos, hogy férfias, de szerintem azt a szintet nem éri el, amikor már nem ülünk bele. Mert ugyan normális embert nem érdekli a külvilág véleménye, de azért nem csak önbizalom, hanem önértékelés is van a világon - ezért nem járunk pl. Smarttal, ami amúgy is trágya autó, vagy rollerrel, illetve hasonló ratyijárművekkel, mint ahogy manapság divatos a felnőtt hülyegyerekeknél.
Fel lehet a dizájnt fogni mókásan is. Konkrétan a 8 éves lányomat akartam elvinni autókázni, mert nem ült még kabrióban - ehhez mindjárt lesz egy fontos megjegyzés - és úgy gondoltam, neki is jó buli lesz ez az érzés.
Megkérdeztem tőle az autó orrára mutatva: nem úgy néz ki mint egy béka?
Erre visszakérdezett: láttál már kerekes békát? Inkább úgy néz ki, mint egy szappan!
És innentől Szappannak neveztük az MX-5-öst, nevetve kiabálta, hogy "vigyázz kanyar, jön a Szappan!".
Fontos azonban tisztázni, hogy az MX-5 nem kabrio, hanem roadster. Az egy dolog, hogy a roadsterek - ezek az élményautózásra kitalált, felesleges sallang nélküli sportos, könnyű, hátsókerekes sportautók - általában kabriók is, de ettől egy mezei kabrió (pl. egy Golf III.) nem lesz roadster. Igazából ez a konstrukció elég ritka, mondhatni roadsterek nem minden bokorban teremnek, az MX-5 majdnem egyeduralkodó, alig akad konkrét konkurense.
BMW Z3-Z4, Porche Boxter és ilyesmi van a palettán, a többi látszólag hasonló autó nem tudja amit az MX-5, nevezetesen a hátsókerék hajtásból fakadó vezetési élményt, ami itt meghatározó tulajdonság. A két említett meg az olcsó fenntarthatóságot nem tudja.
Érdekes lenne a Toyota MR-2-vel való összehasonlítás: az egy komolyabb autó benyomását kelti, középmotoros és targatetős. De az a helyzet, hogy az MX-5 simán jobb.
Természetesen az MX-5 nél is megmondják az okosok, hogy 1.8-ast kell venni, mert az 1.6-os szar, vagyis gyenge. Az előbbi 130, utóbbi 110 lóerős sima DOHC motor az autóba hosszában beépítve, totál klasszikus módon. Ehhez csatlakozik egy igen sportos, rövid váltó, marha jó kapcsolási érzettel, vagy inkább élménnyel. A hátsókerék-hajtás ugye egyértelmű, a kormányzás könnyű és direkt, pont jó. A Nardi kormány nem tudom, hogy extra-e, de tökéletes, tuti jobb, mint a sima Mazda kormány, ami előfordul MX-5-ökben. Eddig megvagyunk.
Elsőre megdöbbentően szűkösnek tűnik az utastér. Mondanom sem kell, hogy két személyes. Az ajtók keret nélküliek, ami valami megmagyázhatalan oknál fogva mindenkinél rajongást vált ki, nálam is. Állítólag nincs csomagtartó, de van. Nem nagy, a dupla méretű guruló szerszámosládám nem férne bele, de korántsem használhatatlan. Az utastérben pedig van a könyöklőben rekesz, hátul az ülések mögött pedig háló az apróságoknak.
Az autó belseje pont annyira puritán, amennyire kell. Nem látszik ki a fém, mindenhol van masszív, de egyszerű kárpit, az ülések tartanak és kényelmesek. A műszerezettség egértévé mentes, egyszerű, világos. Megbízható mezei japán tucatkapcsolók, a középső ketrek levegőbeölmők kihangsúlyozva a műszerfalon. Nekem kifejezetten tetszik a beltér.
Hátul króm bukókeret. Az benzintöltő nyílás sportautósan bal hátul felülről érhető el. A könyöklőben levő rekeszben van a csomagtér és a benzinsapka-fedél nyitója.
A közmondásosan gyenge 1.6-os tényleg nem erős - de milyen legyen? Le kéne hogy tépje az ember fejét a gyorsulás? Életveszélyesnek kellene lennie minden méternek? Nyilván ez csak a szokásos kispöcsű szereptévesztés a fotel-rallyversenyzők közléskényszere.
A valóság az, hogy alul nem megy nagyon, de ha leforgatjuk 5 ezer fölé, elindul, viszont akkor sem lesz Ferrari.
Elsőre az egész autó olyan semmilyen. Aztán az ember szép lassan ráeszmél, hogy éppen tök jól elfér. (Még a 190 centis haverom sem állt neki panaszkodni, amikor kipróbálta, bár lehet hogy ő már azért nem venne ilyet.) Az MX-5 nem megy, mint az állat, még csak nem is gyors, de élvezetesen megy.
A futómű kemény, dolgoznak a szilentek rendesen, ráz a rossz úton, de nem veri le a vesekövet. Viszont van egy kis oldschool Harley-Davidson fíling, mert azokon is rendszeresen utána kell húzni a csavarokat és itt sem árt, a napellenző csavarok már fel voltak lazulva. Nem tudom hogy bírja ezeket az utakat a futómű, mennyire szervizigényes, de ezen semmi nem lógott, az autó tapadt az útra ahogy kell. Limuzinos ringatásról ne ábrándozzunk, de lekezeli az útegyenetlenségeket.
A sportosság ellenére nem fogja magától keresztbetenni a hátulját minden kanyarban és normális városi közelkedésben nem lesz versenygokart, ilyenkor ugyanolyan - a megunhatalan váltó kivételével - mint egy mezei autó. De meg lehet csinálni vele ezt-azt, főleg ha az ember egy kicsit gyakorolja.
Először még arra gondoltam: ez olyan nagy szám?
De nagyon hamar összeállt.
Nem állatkodtam, nem voltam szerpentinen, nem voltam pályán, minimálisan csavartam meg a bajszát, mondhatni, 90% tök normális vezetés és 10% szolid móka.
És nem akartam kiszállni belőle. Alig 30 km-t mentem vele, amikor már elkezdtem gondolkokodni, hogy venni kéne egyet.
Három üzemmód van: az első a nyitott tető, lehúzott ablak. Rendesen 120 utazóval simán lehet menni minimális, inkább kellemes szélben. Aztán a nyitott tető felhúzott ablak sem rossz: nyilván kicsit kevesebb a szél és nem tudja az ember az ajtón pihentetni a könyökét, de az élmény megvan.
Aztán van a mumus, a csukott tető. A tető mechanikus, kézzel kell ki-be pattintani a biztosító zsanérokat és kézzel kell mozgatni, lehetőleg álló helyzetben - menet közben pl. nem tudunk hátranyúlni, nem érjük el a tetőt, hogy felhúzzuk.
Így jön elő, hogy itt a kabrióság csak egy extra, de nem az autó lényege. Tetővel ugyanis egy kupét kapunk, amit marha jó vezetni, amivel élvezet minden méter, ami nem szaggatja fel az aszfaltot, cserébe barátságos és biztonságosan nyújt nagy élményt.
Ezzel az autóval csukott tetővel is jó nyolcvannal autózni, nem kell elmebeteg módon vezetni mint a kispöcsűeknek gyártott elmebeteg, megalomán mai BMW-ket. Szinte nevetségessé teszi azok pózőr erőlködését.
És a felhúzott tető nem egy kellemetlen, bunkerszerű bezártságérzést ad, hanem egy jó kis sportkocsi fílinget. A bőrtető belülről sem gáz, jó benne ülni így is. Hatalmas tévedés, hogy ezt az autót csak nyáron lehet használni.
Simán elkezdtem azon agyalni, hogy milyen lenne a vidéki útjaimat ezzel megtenni, mennyivel több kedvem lenne egyáltalán elindulni, milyen fíling lenne ezzel éjjel hazaérkezni 80-as évekbeli AOR zenét hallgatva. Milyen lenne a nyári naplemente és milyen lenne kipróbálni a késő őszt leengedett tetővel a Balaton-felvidéken.
Az MX-5 legnagyobb veszélye, hogy kipróbálod és rögtön akarni fogsz egyet. Ez nagyon autó. Ilyen autót birtokolni nem pénzkérdés, hanem életfelfogás kérdése. Lehet, hogy ránézésre meg menetteljesítményre nem egy Mustang, de bőven kell tökösség egy ilyenhez. A kettő közül nem is biztos, hogy a Mustangot választanám. Persze annak az árán négy MX-5-öst lehet venni.